azt hiszem, a nemalvás (a gyerekkoromtól regnáló elalvási nehézségemnek annyira nem tesz jót a mostani hektikus alvás, fogalmazzunk így), a hormonok és a rettenetes hírek (b. egyik barátnőjénél egy sima derékfájásból áttétes daganat lett seperc alatt) nem a legjobb kombó. nyilván a kisbabák tíz csapása közül az épp aktuálisba senki nem fog belehalni, de valahogy hatalmasra fölénk nőtt, sötét felhőnek látok most egy egyszerű pelenkakiütést is. micsoda képzavar, fogjuk ezt is a mommy brainre. 

szóval egyszerre gondolom azt, hogy sekélyes p...a vagyok, amiért nem bírok ki némi nehézséget, amikor valaki, egy másik ország másik városában épp magatehetetlenül haldoklik, és egyszerre gondolom azt, hogy na tessék, tényleg történnek rossz dolgok, akkor jogosan látok elefántot egy kiütésbe / köhintésbe / satöbbibe. 

néha úgy érzem, teljesen eláraszt annak a tudata, hogy mennyire különböző élethelyzetek léteznek egy adott időpillanatban. például ez a haldoklás most. például, hogy amikor mi v. első, á.-nal együtt töltött szülinapját ünnepeltük, meghalt a nagybátyám. tíz éve nem állt szóba a családunkkal (hosszú történet, aminek a lényege a pénz, és amiben ő volt a vesztes fél), de valahogy sose hittem igazán, hogy ez így marad. 

akárhogy is, az ő rajza volt a legszebb a gyerekkori emlékkönyvemben. pumba az oroszlánkirályból.