bár nagyon igyekszem nem "csak" terhes nő lenni, azért eléggé meghatározza a mindennapjaim a tény, hogy növekszik bennem egy kisfiú. például egyszerűen imádom a testem (sic!). a gyerekvállalásnak erről a részéről mindig álmodoztam, de azt sose gondoltam volna, hogy most fogom a legszexibbnek érezni magam, ever in my life. ma lou doillon-t játszottam, aki amellett, hogy charlotte gainsbourg húga és szuperjó énekes, kicsit terhesebb, mint én. és kicsit más stílusban, de ugyanúgy közszemlére teszi hasát, mint mondjuk rihanna, és egyszerűen gyönyörű. szívem szerint nonstop így mászkálnék én is, de igyekszem tekintettel lenni a második kerület nyugdíjasaira, úgyhogy visszafogom magam.

egyébként a gömbölyödésem végképp rávilágít a testképzavarom súlyosságára, ami az elmúlt években  már nem járt gyakorlati következményekkel (aka nemevés és önutálat), de biztos, ami biztos alapon ott lapult a sötétben. a telefonomon megtartottam pár tükörszelfit a 17-18. hétről, amikor azt gondoltam, hogy most aztán már igazán ordenáré vaskos vagyok, ugye, és hát, konkrétan még ott sincs hasam. jó lenne erre később is emlékezni.

különben olyan sok minden nem történik, az elmúlt hetekben behoztam a kötelezettségeim terén egy hónap alatt kialakult ügyintézős-lemaradásokat, összeállt a fejemben, hogy milyen kellékek szükségesek egy újszülötthöz (omg! omg!), kocogtam egy utolsót az ultrabalatonon, ami csodálatos volt, vezettem sokat, kiolvastam pár emlékezetes (jack, lány, nő, többiek, halálról és életről) és pár kevésbé emlékezetes (szerelmem, coney island, erről nem beszélünk) könyvet, ledaráltam az anatomy of a scandalt (kétszer, és másodjára már el is tudtam a saját történeteimtől vonatkoztatni), találkoztam egy csomó barátommal, és leginkább aktívan élveztem azt, hogy nem dolgozom. néha ingerenciám támad mentegetőzni, miszerint én tényleg nagyon szeretem a munkám (de tényleg), mert hát hogy élvezhetem akkor annyira a hiányát. egyelőre azért nagyságrendekkel kisebb az emiatt érzett bűntudat, mint a felszabadultság.