minden tudatos erőfeszítésem ellenére mintha csak fokozódott volna az elmúlt években az időjárás-függőségem. négy napja vagyok lausanne-ban, és már a tegnapi napsütéses hóesés is ugrásszerűen javított a közérzetemen, nem beszélve a délutáni szikrázó tópartról. ma pedig igazi tavasz van, látszódik az összes hegycsúcs a balkonról, és nyílnak a nárciszok az utak mentén.

és még mindig menthetetlenül odáig vagyok a másfél-két generációval idősebb emberek társaságáért, vélhetően ezt sem fogom kinőni, csak amikor már végérvényesen én leszek az idősebb generáció. a legjobb inspirációk ezek a találkozások, ráadásul most egy új életcél-ötletet is kaptam, ez a nő ugyanis hivatásos pótnagymama. van itt egy konkrét szervezet, akik segítenek összehozni a nagymama- és unokakeresőket, lehet jelentkezni mindkét oldalról, és utána megtalálják a hozzád legjobban passzoló matchet. persze, lehet, hogy az egész ötlet spanyolviasz, bár egyelőre csak szórványos hirdetéseket találtam magyar nyelven, szóval talán mégiscsak van benne fantázia. engem mindenesetre szíven talált, mindig kerestem a pótnagymamáimat, egészen pici koromtól kezdve különböző cuki fondorlatokat bevetve annak érdekében, hogy megnyerjem magamnak az aktuális kiszemeltemet. és régi, zsigeri meggyőződésem az is, hogy mindenkinek, akit megtaláltam, hozzám hasonló hiánya volt abban a ragaszkodásban és feltétel nélküliségben, amit kölcsönösen adtunk egymásnak. 

szóval, szokásomhoz híven, évtizedes ugrások a jövőben és túláradó lelkesedés. meg kell mondjam, egyelőre nem hiányzik a munka.