hihetetlen sebességgel peregnek a hetek, de ezt a mostanit legalább a meggyes sütik viszonylatában meg tudom fogni.

kaptunk vasárnap egy csomó meggyet, és apukám persze rögtön elkezdett nyünnyögni, hogy a nyakunkon fog maradni. úgyhogy hétfőn clafoutis-t csináltam, szerdán meggyes piskótát, ma pedig galettet. ez utóbbi egyszerűen világbajnok, szívem szerint egyben belapátolnám az egészet, de mértéktartó vagyok, és hagyok belőle életem férfiainak is.

nem tudom, hol van a nyár, magamhoz képest ebben is igyekszem mértéktartóan hisztizni meg türelmetlenkedni (mondjuk az eléggé drámai volt, amikor több, mint 3 hónap békávé-szűzességet kellett kedd reggel megtörnöm a zuhogó eső miatt.). ma pont a megyeri hídon tekertünk, amikor lecsapott az apokalipszis, a diszkrét akrofóbiámnak adott egy löketet, de még így is gyönyörű volt a táj, a híd, a suhanás.

most olyan érzésem van egyébként, mintha valami fontosat akartam volna írni, de jobban meggondolva, nincsen semmi fontos.

néha nem is rossz ez a csak-úgy-levés.