jó dolgaink:

- egyszerűen imádom, hogy nem kell overálba dugni a gyerekeket, pedig mindketten totál együttműködőek alapvetően, mégis sok-sok perccel rövidebb így az elindulás,

- szombaton elvetettünk egy csomó borsót, három különböző fajtát is, á. főleg a szórásban segített nagy lelkesen,

- megjött a zara home-os kültéri asztalka, és a teraszra rendelt szőnyeg, szóval már csak valami klassz ülőgarnitúrát kell találni (najó, meg étkezésre alkalmas bútorokat, de azt kisebb falatnak érzem),

- voltunk n.-val és j.-rel, aki itt van argentinából most két hétre padelt játszani, és szuperjó volt,

- ami egyben azt is jelenti, hogy megvolt az első olyan alkalom, hogy anyukám a két gyerekre vigyázott, és mindenki gördülékenyen vette az akadályokat,

- szombaton ráadásul á. ott aludt n.-éknál, épp egész jó csíben van j.-rel is, ami eddig nem volt jellemző (igaz, j.-t is jóval nyitottabbnak érzem most, márpedig á. egy szuperérzékeny kisfiú, aki egészen biztosan a másik fél lelkiállapota alapján is dönt arról, hogy kit milyen közel enged magához),

- vasárnap megnéztük az alcsútdobozi arborétumot a gyönyörű hóvirágmezőkkel. á.-nak annyira tetszett, hogy haza sem akart jönni,

- ha minden igaz, a héten két kind of esti kimenőm is lesz.

kedvet kaptam én is megörökíteni j.-t picit jobban itt, a naplóírási terveim egyelőre úgyis zátonyra futottak. hiába élhető már hónapok óta az esti rutinunk, mindig inkább olvasok vagy sorozatozok, miután á.-t ágyba dugtam. 

szerencsésnek érzem magam, amiért mi is abba a táborba tartozunk, ahol a nehezebb első babát egy majdnem reklámba illően könnyen kezelhető második követte. persze, biztosan szerepet játszanak az évek meg a rutin, de higgyétek el, nem lettem sokkal türelmesebb vagy kevésbé ingerlékeny, legfeljebb csak más dolgokon robbanok most, mint két éve. és természetesen j. sem alussza át az éjszakát hat hetes kora óta, mint állítólag néhány csodababa*, de sokkal többet hagy minket pihenni, és továbbra sem győzök elég hálás lenni azért, hogy napközben simán és hosszan elalszik a babakocsiban (ma például a tornájáról hazafelé a buszon dőlt ki, ami á.-nál többszörös mission impossible lett volna). 

pár hetes kora óta egyértelmű, hogy a legjobban az emberek, az emberi arcok érdeklik. najó, meg bármilyen fa - a déli hosszú alvása után, ha kipihenten ébred, akár húsz percig is elnézegeti a fűzfánk ágait a babakocsiból. hatalmas szemei vannak, hihetetlenül hosszú szempillákkal, és nem volt még olyan, akit ne vett volna meg kilóra azzal, ahogy rávigyorgott (ilyenkor ráadásul huncut gödröcskéi is lesznek, ami nekem mindig a gyengém volt). ahogy egyre ügyesebben bánik a testével, egyre hosszabb időre tudják lekötni a tárgyak - nyilván a legizgalmasabbak soha nem a gyerekjátékok, hanem az órám, a telefonom tokja vagy az üres tejesdoboz. meg persze a bátyja játékai. újabban ütögetni és kopácsolni szokott hosszadalmasan, és elképesztően büszke magára, amikor rájön, hogy ő kelti ezeket a hangokat. ha izgalomba jön, nagyon vicces kisállat-hangokat ad ki, különben viszont sokszor szinte teljesen csendben szemlélődik. 

a gurgulázó nevetése az egyik legcsodálatosabb dolog a világon - újabban a leghangosabban akkor hallatja, amikor á. esténként "kukucsol" (azaz őrülten rohangászik az előszoba és a nappali között, időnként megállva j. arcától két milliméterre, hogy "kukucs, j.!") vagy az egyik testkontaktos mondókát játssza vele.  

születésétől kezdve imád fürdeni, ami óriási különbség á.-hoz képest, aki csak azután barátkozott meg a vízzel, hogy tudott ülni a kádban. j. ehhez képest már akkor boldogan kalimpál, ha v. megnyitja a kád csapját. az elmúlt szűk hónapban a második kedvenc napirendi pontja pedig az evés lett, fogalmazzunk úgy, hogy gyorsan ráérzett az ízekre, miközben továbbra is lelkesen szopizik. utóbbi kapcsán szuper élmény számomra, hogy funkcionálisan használja a testemet, tíz perc alatt lezavarja a kajálást, aztán már csak ábrándosan tekintget rám. nagyon cuki, ahogy az ölemben fekve keresi a szemkontaktust - és azonnal szétterül a szokásos mosoly az arcán, amint találkozik a pillantásunk. 

hálás vagyok, hogy tényleg semmin, de semmin nem kell aggódni: korának megfelelően alszik, gyarapszik, fejlődik a mozgása (mégha eléggé sajátságos is az a kúszás-forma, amit művel, mint egy kis hernyó, dugja fel a popsiját), értelmes, hihetetlenül érdeklődő és barátságos. hálás vagyok, hogy ennyire könnyű őt szeretni. 

sokat szoktam gondolkodni azon a teljesen meddő kérdésen, hogy mennyivel kap kevesebbet egy másodszülött. és valóban, a mérleg egyik nyelvén ott van, hogy nagyon sokszor á.-t részesítem előnyben, az ő szükségleteit elégítem ki hamarabb, az ő érzésvilágát priorizálom, vele töltök mindenképpen mindennap minőségi időt kettesben (és ezt gyakorlatilag j. 2 napos kora óta tartjuk, amióta hazajöttünk a kórházból). és hát értelemszerűen jóóóval kevesebb osztatlan figyelmet kap j., mint anno a bátyja (nem beszélve a nagyszülői hype-ról, ami a család első unokájának járt). ugyanakkor j. azonnal egy már létező anyát kapott (úgy értem, á. mellett lettem anya, és biztosan van, akinek rögtön megy, de nekem hónapokig tartott, mire megérkeztem teljes szívvel az új szerepembe), aki sokkal jobban ott tud vele lenni a jelenben, kevesebbet bizonytalankodik, lazább. azt pedig látni, ahogy a bátyjára néz - gyakorlatilag azóta, hogy tudja fókuszálni a tekintetét -, egyszerre szívszorító és szívmelengető. nem kérdés, hogy j.-nak mindig lesz egy legkedvencebb embere a földön, és nagyon szurkolok, hogy idővel legalább olyan jó barátokká és szövetségesekké váljanak, mint amilyenek mi vagyunk n.-val. (majd a pár évtized jól megérdemelt tesóharca után.)

*: én mondjuk egy ilyen babát sem ismerek, csak a valakinek a valakijének a gyerekéről hallottam már efféle sztorikat.

ez a szociális élet-téma tényleg nem könnyű. valahogy azt látom magam körül mostanság, hogy nem csak a gyerekesek betegek gyakran, hanem tényleg a többség immunrendszere mintha rottyon lenne (vagy a vírusok durvábbak?). szóval a tervezett ezerből végül eddig három megvalósult találkozásnál tartok. azok viszont szuperek voltak, szóval nem panaszkodom. csütörtökön például egy magánrendelős exkolléganőm jött át a négy hónapos kisfiával, annyira édesek voltak j.-val, ahogy ismerkedtek babamódra, mindketten olvadtunk - a saját meg a másik gyereke miatt is. így, hogy á. közben a bébiszitterrel volt, egész érdemleges beszélgetést folytattunk, tök érdekes látni, hogy nagyon különböző pároknál is mennyire hasonló dinamikákat, nehézségeket hoz ki ez az első időszak. mondta b., hogy erről lenne jó írni egy könyvet, gyermekágy/első év-párkapcsolat, lelki- és kapcsolati dinamikák alakulása, és hát valóban. hasznosabb lett volna valami ilyen tematikájú kurzus vagy könyv, mint mondjuk a robin lim nagyon trendi gyermekágy című műve. ami kedves és szép és kulturálisan izgalmas betekintés, csak hát nagyjából semmi köze mondjuk az én magyar mindennapjaimhoz. amúgy jól megírt regénnyel már többel találkoztam a témában, most is épp a gyerek címűt olvasom, vagy ott van szilvia molnár üvegháza akár, igaz, utóbbiban szerintem nem egy átlagos posztpartum időszakot látunk, hanem egy valódi posztpartum depressziót.

különben töksok mindenről szerettem volna írni, például hogy béreltem a hétvégére futós babakocsit, és tegnap felavattuk j.-val. három kilométer volt csak, nem túl egetrengető tempóban, de nagyon boldog vagyok, hogy elkezdtem. és ami még boldoggá (és megkönnyebbültté) tesz, hogy végre elkezdtem szervezni a májusi norvég utat. mondjuk így a blogolás helyett szállásokat nézegettem órákon át (oslóban még nem tettük le a voksunkat egyik mellett sem, de bergenben elsőre megtaláltam a tökéleteset, remélem, visszaigazolja majd a házigazda az airbnb-n, van még pár órám izgulni ezen). kinéztük a vonatjegyeket is (göteborg-oslo, oslo-bergen), szóval ha ezekkel megvagyunk, akkor már csak kocsibérlés és a babakocsi-kérdés van hátra. ja, meg a bergen-oslo visszaútra foglalni szállásokat. meg vagy ezer kisebb dolognak utánanézni, csak azok már kevésbé feszítenek. 

közben a terasz-projektnek is nekiálltam, legalábbis elkezdtem a kutatómunkát, és végül megrendeltem most azt a zara home asztalt, ami már hónapok óta a kedvenceim listáján van. úgy költöm a pénzt, mintha ezért kapnám a fizetésem. 

 jó dolgok:

- vettem tulipánt,

- indulunk mindjárt az ikeába (tudom-tudom, ez már szerepelt ezen a listán), mert végre mindenki meggyógyult (igen, á. végül megörökölte a vírusaimat), és á. ma anyukámmal tölti a napot,

- j. imád enni, eddig mindent befalt, amit kínáltam, 

- végre elintéztettem v.-ral a hangyairtást a házban, és most nagyon reménykedem, hogy befejeződik a több hónapja tartó kínlódás,

- tegnap megint voltunk m.-éknál veresegyházán, és most legalább tíz mondatot beszélgettünk is (hoppá!),

- a héten összességében is megtettem a kezdő lépéseket a szociális életem fellendítése érdekében, aztán persze meglátjuk, mi lesz belőle (a mindenféle vírusok nem igazán kedveznek annak, hogy a kisgyerekes barátok találkozzanak). nagyon jól esne kicsit több felnőttel találkozni.

most épp engem vert le a nátha a lábamról, ami miatt minden este bealudtam kábé á.-nal együtt, pedig már igazán szerettem volna egy szokásos bejegyzést fordítani a jó dolgokra:

- tényleg eljutottunk előző héten m.-ékhoz, és az eső ellenére szuper élmény volt a vezetés, ami egyben az első kétgyerekes egyedül-autóutam volt. büszke vagyok mindannyiunkra, és hálás m. barátságáért (mégha élőben nagyjából két értelmes mondatot sem tudtunk váltani a négy gyerek mellett - utána írásban bepótoltuk a felnőtt beszélgetést),

- hétvégén elzarándokoltunk esztergomba is v. másik nagybátyjáékkal bandázni, és csak a hazaút utolsó húsz perce fulladt tébolyba,

- á.-nal elvittük tornára j.-t, így megugrottam még egy elsőt: két gyerekkel békávézás a belvárosba,

- pár hete kiderült, hogy nem csak a számokat ismeri fel á., hanem a betűket is, azóta mindenkinek fitogtatja a rendszámolvasási tudományát, irtó édes,

- a tornázási lendületem töretlen, sőt, a hirtelen jött tavaszban párszor bringáztam is, ami mindig hihetetlenül feltölt,

- ma megyek végre manikűrre, 

- csodaszép dolgokat rendeltem a zara home-ból akciósan,

- j. is csomót fejlődik, még egy hete sem tornáztatom itthon célzottan, de már elkezdett apró kúszó mozdulatokat tenni (kicsit laza az izomzata, ezt kell fejleszteni, hogy beindulhassanak a nagymozgások),

- továbbra is sikerül minden nap flowba kerülnöm mindkét fiammal (na nem folyamatosan, akkora szuperanya szerintem sosem leszek),

- elővettem a hozzátápláláshoz a mindenféle kellékeket, a héten nekiállok főzőcskézni, és hétvégén indulhat a buli. nagyon kíváncsi vagyok, mit fog szólni j. az ízekhez,

- szerintem megállt a posztpartum hajhullásom, és valahogy így második alkalommal sokkal kevesebb hajszálat veszítettem, mint két évvel ezelőtt,

- á.-nak megint van kedve játszóterekre járni, és nem menekül el a “más gyerekek” láttán, egyre többet játszik önállóan, hatalmas a fantáziája és nagyon cuki vicceket talál ki (pl. “veresegyháza - miért nem veres-három-háza?” - kérdezte vigyorogva a múltkor a kádban),

- elkezdtem egy ovira felkészítő projektet, aminek az első állomásaként 1. megvettem á. alvós krokijának kicsinyített mását a h&m home-ban, aki majd mehet vele az oviba, 2. elkezdtük megnézni kívülről a potenciális ovikat, és beszélgetni róluk,

- az első ovilátogatás után beültünk cukrászdázni, ami igazi nagyfiús, meghitt anya-fia program volt,

- néha sikerül meglátnom a nevelésem gyümölcsét (pl. amikor nem kell semmiféle plusz szórakoztató eszköz az egy órás vonatútra, elég csak beszélgetnünk, vagy ki tudja türelemmel várni a sorunkat a pultnál vagy fél órán át ül a kanapén és “olvas”), és annyira büszke vagyok ilyenkor,

- elkezdtük gyűjteni a spar matricás albumába az állatokat, és nagyon élvezem az együtt-tanulást,

- rajtam kívül mindenki egészséges.

nos, az történt, hogy a hétvégém szabad óráiban elmerültem a blog-nosztalgiában, és elkezdtem lementegetni a nagyonrégi bejegyzéseket, hogy ne feltétlenül az interneten legyen nyomuk. nem az akkori önmagamat, pláne nem az akkori (itt most elsősorban a tíz-tizenöt éves bejegyzésekről beszélek) érzéseimet szeretném letagadni, de az biztos, hogy egynéhány poszt előtt nem ártott volna némi önkritikát gyakorolnom (mennyi pátosz, atyaég, mennyi modorosság!). persze, huszonhárom évesen, amikor kezdtem ezt a blogot, én még tényleg elképesztően hebrencs és sarkos kamasz voltam. egyfelől koravén, másfelől viszont rettenetesen éretlen. ahogy r. barátnőm fogalmazott vasárnap a telefonban, szerinte én vagyok az a barátnője, aki a legtöbbet fejlődött a megismerkedésünk - ötödév - óta. ami egyértelműen bók, ugyanakkor mégiscsak benne van, hogy bőven volt honnan fejlődnöm. örülök, hogy sikerült.

szóval nosztalgiáztam és pironkodtam, közben egy-két dolgot v.-ral is megosztottam - így két gyerek után már úgysem szabadul egykönnyen - eléggé nagyokat röhögtünk rajtam. ezzel együtt szuper hétvége volt, eljutottam masszázsra meg a belvárosba egy gyors bevásárlókörútra - m.-ékhoz megyünk holnap a fiúkkal, és szerettem volna ajándékkártyákat szerezni nekik házavató gyanánt -, és volt nálunk v. pap nagybátyja, akit j. teljesen levett a lábáról (nem csodálom, mondjuk, hihetetlenül cuki baba, engem is nap, mint nap levesz a lábamról).

valahogy most mindkét gyerekemmel töksok flow-pillanatot tudok megélni, ami nagyon jó érzés. talán a hirtelen tavasznak is köszönhető, de remélem, hogy van benne némi részem nekem is.

 és most jut eszembe, hogy milyen régen voltak már a jódolgok:

- nem lettem náthás a fiúkkal együtt, de ők is enyhén megúszták, és á. olyan együttműködő már az "orr-rendnek" elnevezett szeánszunkban,

- j. megkapta az utolsó oltásokat a héten, úgyhogy egy éves koráig most béke van ezen a fronton,

- argentínába nem megyünk ugyan (v. munkahelyén komolyabb para van, és nem kockáztattuk, hogy dél-amerikából kelljen interjúznia meg ezen feszülnie), viszont vettünk regjegyet májusra göteborgba, ahonnan aztán egy hosszabb norvég utat tervezünk, á. már most be van zsongva (és persze én is),

- sikerült teljes mértékben átállítanom á. elalvását az általam preferált forgatókönyvre, így minden este van időm és agyam olvasni (most épp isabel allende van soron megint, kicsit limonádé, de legalább kikapcsol),

- medve és madár, ami ugyan gyerekkönyv, de annyira cukik a karakterek, és annyira kedvesen szól a barátságról, hogy hálás vagyok, amiért á. állandóan ezt kéri,

- életemben először nem nyírtam ki az orchideát, hanem bimbózik! ráadásul ez az első anyák napi ajándékom, amit tavaly vett v. és á., úgyhogy tényleg a fellegekben járok, amikor csak ránézek,

- január eleje óta minden nap csinálom azt a rövid hasizom gyakorlatot (a történelmi hűség kedvéért: kétszer kihagytam, mindkétszer pocsék éjszaka után aludtam inkább a fiúkkal),

- j. egyre aktívabban vesz részt az életünkben, és á. egyre kedvesebb vele, visz neki játékokat, megsimizi, visszarakja a szájába a cumit, amitől totálisan elalélok.