hihetetlen felszabadító volt kirakni ezt a lelki puzzle-t, egyszerűen tényleg elmúlt szinte az összes negatív érzésem “csak”  azáltal, hogy visszataláltam a gyerekkori forrásukhoz. úgyhogy ma újra flowban folytattam a gyerekekkel megkezdett - mondjuk úgy, hogy elődolgozták a papírokat - képeslap-projektet. messze még a vége, de már körvonalazódik, hogy hogyan lesz a mindenféle kisfiú-pacákból karácsonyi kép.

j. alvásideje alatt még a porcelángyurmát is kipróbáltam: működik a recept, már csak az a kérdés, hogy valóban benne ragadnak-e majd tartósan a mindenféle tujalevelek és gyöngyök, ahogy én azt elképzelem. két nap múlva kiderül, mutatok majd képet, ha lesz miről.

így legyen lottó ötösöm, mert valóban nem csak a három és fél évesek kisördöge, hanem az újabb takonyvírus is bújkált á.-ban. a péntek még csak-csak lezajlott, megette élete első mikulás csokiját, volt mikulásbuszozni az apjával, amíg itthon is tüsténkedett az ősz szakállú fószer, de a hétvége már eléggé vállalhatatlan hangulatban telt. egy ponton talán inkább az én részemről, to be honest, meglehetősen kiakaszt ugyanis az a követelőző hangnem, amit a nyűgösködő, és egyébként mindenki mással halálosan udvarias gyerekem tol ilyenkor. volt pár pont, hogy szívem szerint az összes adventi borítékot széttéptem volna, pukkadjon meg mindenki, aztán mára kicsit összeszedtem magam.

ebben segített persze, hogy mivel az orrfolyáson kívül tünete nincs á.-nak, ment ma oviba, úgyhogy csaptunk egy lassú délelőttöt j.-val. ujjfestékeztünk, meggyújtottuk a második gyertyát - igen, tegnap erre sem voltam hajlandó -, az alvásidejében pedig kicsit kieresztettem a szomorúságomat. az elmúlt években rá kellett ébrednem, hogy tombol bennem egy irgalmatlan düh, amivel soha korábban nem szembesültem, arra viszont csak nem olyan régen jöttem rá, hogy a düh alatt majdnem mindig rejtőzik egy mély szomorúság. ha nem is kellemes, de mindenképpen jó volt megérteni, mi fájt ebben a mostani hétvégében. 

ezek az átkozott millenial gyerekkori hiányok, azok.

voltam ma masszázson, mostanában egészen gyakran eljutok, és érzem is a testemen, hogy sokkal-sokkal jobban van, mint az elmúlt pár évben bármikor. mondjuk ma valamiért a hazaút nagy részében cipeltette magát á., amiért nem volt kifejezetten hálás a vállam - nagyon remélem, hogy csak simán fáradt az őszi szünet óta töretlen oviba járástól, és nem valami nyavalya készül kitörni rajta.

a délután hátralevő része az ördögűzés és szupercukiskodás végletei közötti ingadozással telt: sütöttünk kekszet a mikulásnak (hozzánk holnap este fog érkezni), festegettünk két kiborulás között, meg kiválasztottuk, hogy ki milyen színű borítékban kapja majd meg a karácsonyi képeslapját. remélem, sikerül a hétvégén belelkesíteni mindenkit az alkotásra.

készen vannak az utolsó korongok is, épp időben, mert lassan kezdhetjük festeni a karácsonyi képeslapokat, vadásztam délután pár ujjfestékes ötletet pinteresten, és szerintem lesz pár, amibe j.-t is be tudom vonni.

közben megérkeztek a libristóról rendelt angol nyelvű gyerekkönyvek, amiket nagyon valószínű, hogy főlrg magamnak vettem, a 100 dogs címűt egyértelműen. sírva nevetek, annyira cuki szövegek vannak benne. kicsit olyan érzésem van, hogy idén decemberben tényleg minden nap karácsony.

az ünnepre hangolódás jegyében valamelyik álmatlan éjszakán a hjem til jul című norvég netflix-csodát is elkezdtem visszanézni, miután láttam, hogy hamarosan jön az új évad (és semmire nem emlékszem a másodikból). nagyon szeretem továbbra is a norvég nyelvet, és a főszereplő csaj személyiségét. közben pedig döbbenetes időutazás belegondolni, hogy amikor az első részeket láttam, azt hiszem, 2019-ben (vagy 20-ban?), picit voltam csak idősebb a karakterénél, hozzá hasonlóan balfaszkodtam a férfiakkal kerestem az igazit, most pedig van egy valódi társam és két gyerekem. akiknek nagyon ízlett ma az adventi popcorn.

azt meg el is felejtettem mesélni tegnap, hogy az irodalomterápiás házi feladat keretein belül raktam egy mini tábortüzet a teraszon. az olyan, anyasággal és női léttel kapcsolatos elvárásokat kellett összeszedni, amik ilyen alattomos belső mondatokként ott motoszkálnak az agyunkban, aztán átírni azokat, amiknek van motiváló üzenete, csak épp nem az eredeti formában. a maradéktól pedig rituálisan megszabadulni - habitus szerinti módszerrel. utoljára az orvosis államvizsga után égettem el azt a hülye kinyomtatott tesztkönyvet, egészen euforikus érzés volt újra azt látni, ahogy elhamvadnak a mondatok, amik kizárólag bűntudat keltésére alkalmasak.

ma megérkeztek a tropical home-os black friday alkalmával rendelt szobanövénykéim. kíváncsi vagyok, hánnyal leszünk hosszú távon kompatibilisek.

úgy döntöttem, hogy még nincs kedvem abbahagyni a blogvembert - az egyetlen hátulütője csak az, hogy semmi időm másokat olvasni, de egyszer majd csak pótolom azt is. ma úgy volt, hogy találkozunk dollyval, de valami furcsa vírus levert éjjelre a lábamról (már este éreztem, hogy mintha lenne valami, amit igyekeztem a poszt-hálaadós fáradtságra fogni), úgyhogy inkább minimál programot nyomtunk j.-val, és toltam a teát meg a doterrát ezerrel. nem tudom, hogy ezek segítettek-e, mert mostanra mintha elfújták volna a lázat, ami nem is baj, mert a bébiszitter viszont lebetegedett, úgyhogy a holnapi töltődős terveimnek lőttek. 

hogy a mérleg serpenyői igazán kiegyenlítődjenek,  szuper délutánunk volt a gyerekekkel, j. most épp megint elképesztően cuki korszakát éli, sikongat, nyüszög, próbálgatja a hangszálait mindenféle vicces játékra invitálva minket. á.-t pedig sikerült olyan szinten belelkesítenem az adventre (oké, ebben volt némi része a mai első meglepetésnek, ami egy mini magnum volt - élete első saját jégkréme), hogy végül egész este mikulásos meg karácsonyi dalokat kellett énekelnem. és azt is megígérte, hogy ma egész éjszaka a szobájában fog aludni. nos, fingers crossed.

és persze idén is lejátszódott a szokásos, “úristen, nem lesz elég a kaja!”-pánik késő délelőtt, és persze idén is még a ma délutáni morzsaparti után is tele van a hűtő.

de ami még inkább tele van, az a szívem. annyira szeretem itt látni a házunkban a barátainkat, hogy mindig eszembe jut, hogy kéne nyárra - mindig a midsommar jut eszembe, mint apropó, nagyon tetszik az a hagyomány - is időzíteni egy közös traktát.

á. végül valóban maradt bulizni, amit reggelre különben már egész pozitívan átkereteztem magamban, mondván, hogy ha tényleg nem zavarja majd a sok ember, akkor egy évben egyszer igazán hányhatunk fittyet a napirendre. onnantól le is lazultam teljesen, mivel bevallom, tulajdonképpen csak azon hisztiztem be, hogy én ugyan el nem vonulok egy órára altatni, miközben itt vannak a barátaim. nagyon cuki volt mindkét gyerek, á. a kedvenceivel (j. es r. barátnőm, illetve most már n. régi-új pasija, b. is) játszott, j. pedig mindenkit elbűvölt, de komolyan (mondjuk valakit nem feltétlenül a cukiságával, hanem azzal, hogy szinte egész este evett).

ma pedig ünnepélyesen leszedtem az őszi dekort, és meggyújtottuk az első adventi gyertyát. holnap indulnak a korongok, úgy várom, hogy mit fog szólni á..