voltam ma masszázson, mostanában egészen gyakran eljutok, és érzem is a testemen, hogy sokkal-sokkal jobban van, mint az elmúlt pár évben bármikor. mondjuk ma valamiért a hazaút nagy részében cipeltette magát á., amiért nem volt kifejezetten hálás a vállam - nagyon remélem, hogy csak simán fáradt az őszi szünet óta töretlen oviba járástól, és nem valami nyavalya készül kitörni rajta.

a délután hátralevő része az ördögűzés és szupercukiskodás végletei közötti ingadozással telt: sütöttünk kekszet a mikulásnak (hozzánk holnap este fog érkezni), festegettünk két kiborulás között, meg kiválasztottuk, hogy ki milyen színű borítékban kapja majd meg a karácsonyi képeslapját. remélem, sikerül a hétvégén belelkesíteni mindenkit az alkotásra.

készen vannak az utolsó korongok is, épp időben, mert lassan kezdhetjük festeni a karácsonyi képeslapokat, vadásztam délután pár ujjfestékes ötletet pinteresten, és szerintem lesz pár, amibe j.-t is be tudom vonni.

közben megérkeztek a libristóról rendelt angol nyelvű gyerekkönyvek, amiket nagyon valószínű, hogy főlrg magamnak vettem, a 100 dogs címűt egyértelműen. sírva nevetek, annyira cuki szövegek vannak benne. kicsit olyan érzésem van, hogy idén decemberben tényleg minden nap karácsony.

az ünnepre hangolódás jegyében valamelyik álmatlan éjszakán a hjem til jul című norvég netflix-csodát is elkezdtem visszanézni, miután láttam, hogy hamarosan jön az új évad (és semmire nem emlékszem a másodikból). nagyon szeretem továbbra is a norvég nyelvet, és a főszereplő csaj személyiségét. közben pedig döbbenetes időutazás belegondolni, hogy amikor az első részeket láttam, azt hiszem, 2019-ben (vagy 20-ban?), picit voltam csak idősebb a karakterénél, hozzá hasonlóan balfaszkodtam a férfiakkal kerestem az igazit, most pedig van egy valódi társam és két gyerekem. akiknek nagyon ízlett ma az adventi popcorn.

azt meg el is felejtettem mesélni tegnap, hogy az irodalomterápiás házi feladat keretein belül raktam egy mini tábortüzet a teraszon. az olyan, anyasággal és női léttel kapcsolatos elvárásokat kellett összeszedni, amik ilyen alattomos belső mondatokként ott motoszkálnak az agyunkban, aztán átírni azokat, amiknek van motiváló üzenete, csak épp nem az eredeti formában. a maradéktól pedig rituálisan megszabadulni - habitus szerinti módszerrel. utoljára az orvosis államvizsga után égettem el azt a hülye kinyomtatott tesztkönyvet, egészen euforikus érzés volt újra azt látni, ahogy elhamvadnak a mondatok, amik kizárólag bűntudat keltésére alkalmasak.

ma megérkeztek a tropical home-os black friday alkalmával rendelt szobanövénykéim. kíváncsi vagyok, hánnyal leszünk hosszú távon kompatibilisek.

úgy döntöttem, hogy még nincs kedvem abbahagyni a blogvembert - az egyetlen hátulütője csak az, hogy semmi időm másokat olvasni, de egyszer majd csak pótolom azt is. ma úgy volt, hogy találkozunk dollyval, de valami furcsa vírus levert éjjelre a lábamról (már este éreztem, hogy mintha lenne valami, amit igyekeztem a poszt-hálaadós fáradtságra fogni), úgyhogy inkább minimál programot nyomtunk j.-val, és toltam a teát meg a doterrát ezerrel. nem tudom, hogy ezek segítettek-e, mert mostanra mintha elfújták volna a lázat, ami nem is baj, mert a bébiszitter viszont lebetegedett, úgyhogy a holnapi töltődős terveimnek lőttek. 

hogy a mérleg serpenyői igazán kiegyenlítődjenek,  szuper délutánunk volt a gyerekekkel, j. most épp megint elképesztően cuki korszakát éli, sikongat, nyüszög, próbálgatja a hangszálait mindenféle vicces játékra invitálva minket. á.-t pedig sikerült olyan szinten belelkesítenem az adventre (oké, ebben volt némi része a mai első meglepetésnek, ami egy mini magnum volt - élete első saját jégkréme), hogy végül egész este mikulásos meg karácsonyi dalokat kellett énekelnem. és azt is megígérte, hogy ma egész éjszaka a szobájában fog aludni. nos, fingers crossed.

és persze idén is lejátszódott a szokásos, “úristen, nem lesz elég a kaja!”-pánik késő délelőtt, és persze idén is még a ma délutáni morzsaparti után is tele van a hűtő.

de ami még inkább tele van, az a szívem. annyira szeretem itt látni a házunkban a barátainkat, hogy mindig eszembe jut, hogy kéne nyárra - mindig a midsommar jut eszembe, mint apropó, nagyon tetszik az a hagyomány - is időzíteni egy közös traktát.

á. végül valóban maradt bulizni, amit reggelre különben már egész pozitívan átkereteztem magamban, mondván, hogy ha tényleg nem zavarja majd a sok ember, akkor egy évben egyszer igazán hányhatunk fittyet a napirendre. onnantól le is lazultam teljesen, mivel bevallom, tulajdonképpen csak azon hisztiztem be, hogy én ugyan el nem vonulok egy órára altatni, miközben itt vannak a barátaim. nagyon cuki volt mindkét gyerek, á. a kedvenceivel (j. es r. barátnőm, illetve most már n. régi-új pasija, b. is) játszott, j. pedig mindenkit elbűvölt, de komolyan (mondjuk valakit nem feltétlenül a cukiságával, hanem azzal, hogy szinte egész este evett).

ma pedig ünnepélyesen leszedtem az őszi dekort, és meggyújtottuk az első adventi gyertyát. holnap indulnak a korongok, úgy várom, hogy mit fog szólni á..

és ez a nap is egészen klassz volt, mindaddig, amíg á. az előbb ki nem akadt krokodilkönnyekig azon, hogy márpedig ő nem akar a nagyinál aludni holnap (holnap, amikor itt hálaadás buli lesz, és csomóan tényleg csak este jönnek). megőőőrülök, mert nyilván egyrészt nálam van a főnökség, másrészt viszont egy kiborult gyereket nem szeretnék (és nem is vagyok képes) elűzni itthonról. 

az egyetlen reményem, hogy ahogy érkeznek majd a vendégek, rájön, hogy ennek a fele sem tréfa, és a tavalyihoz hasonlóan ő fogja kérni, hogy jöjjön érte anyukám.

a fényflotta viszont kegyes volt hozzánk: pont láttuk az összes jármű indulását (a kirajzást, ahogy mi hívjuk), és aztán újbudáról az egyik ganzon sikerült utaznunk á.-nal a széllkálmánra. cserébe, igen, kilenckor még a kádból halásztam ki a gyermeket.

ja, és persze kész van a quiche is, és lettek cuki, majdnem-ünnepi körmeim. 

annyira klassz volt ez a nap! pedig őszintén szólva, túl nagy extraságok nem voltak benne, kivéve talán, hogy amikor mentünk j.-val az átvehető mesekönyvekért a garay térre, akkor küldtem egy hangüzit l.-nak, aki a környéken lakik, és össze tudtunk futni spontán egy sétára. ő is örült, én is örültem (egyedül j. volt az, aki az elején úgy próbált láthatatlan lenni, hogy szoborrá merevedett - irtó édes, amikor zavarban van). 

haladtam valamennyit ma is az adventi korongokkal, tíz van már csak hátra, abból az egyik a szenteste napja, amin legalább gondolkodni nem kell. a kihívás inkább az, hogy miket tervezzek azokra a napokra, amikor baselben leszünk, de ezt a problémát valószínűleg már csak a jövő héten fogom megoldani, annyira sűrű napok jönnek. holnap például megyek manikűrre, meg kéne sütni a quiche-t, ráadásul a fényflotta is útnak indul, amit idén már négyesben szeretnénk megnézni. 

az irodalomterápiás csoport ma kifejezetten megerősítő volt, annyira hasonlókat élünk át mind, még néhány kisgyerekes párkapcsolati vitatkozás is gyakorlatilag copy + paste. elmondani nem tudom, mennyit enyhít ez az időnként csak-csak rámtörő bűntudaton.

a hetem kedvenc könyve pedig egyértelműen a nyomozó kutya julia donaldsontól. (á.-nak a gyógyító kutya tetszik jobban, szóval legalább nem veszünk rajta össze.)