kár, hogy nem örökítettem meg tegnap a naplementében fürdőző összekötő hidat, az lett volna csak a stílusos felütés ehhez a bejegyzéshez. najó, igazából inkább nagyon örülök, hogy egy alkalmat leszámítva, amikor az órámon láttam, hogy anyukám írt, fel sem merült a telefont csekkolgatni (szerencsére csak egy fényképet küldött, amelyen a gyermekem tejszínhabos csokifagyit vacsorázik, óigen). annak dacára, hogy rajtam kívül mindenki őstag volt a könyvkibeszélőn, cseppet sem éreztem magam kívülállónak, és jól esett a könyv (a patriarchátus természetrajza) mentén csomó személyes-közepesen személyes témáról beszélgetni. maga a kötet amúgy vegyes élmény volt, egyfelől tényleg kifejezetten olvasmányosan ír olyan antropológiai-etológiai-evolúciós biológiai jelenségekről, amikről különösebben még sosem gondolkodtam el, másfelől viszont elképesztően sok volt benne az ismétlés, amitől visszatérően az a gondolatom támadt, hogy bőven elég lett volna egy hosszabb lélegzetvételű tudományos cikket írnia a szerzőnek. vitaindítónak mindenesetre tökéletes volt, de legközelebb, remélem, szépirodalom lesz a terítéken. az egyik nő visszakeresgélte nekem a végén a korábbi olvasókörök regényeit, úgyhogy most megint kilométeres a kívánságlistám.

ráadásul - és annyira szeretem ezeket a szinkronicitásokat - az egyik nemrég meghallgatott nemrosszkönyvek-podcast adásban, meg tegnap is feljött mario bellatin neve, akinek itthon a sonora (mikro)kiadó adta ki a könyveit. és hát, ma délután pont a csirimojó kiadónál volt sürgős dolgom, ahol pont volt pont egy példány a szépségszalonból. nem tudom, örüljek-e vagy sírjak, amiért leesett, hogy ez a boltocska mennyire közel van hozzánk, túl sok túl szép holmit árulnak. picit beszélgettem a két ott lévő alapítóval (j. ezalatt diszkréten kiborított egy kosárnyi színes pecsételőt), így kiderült, hogy nyitott közösségi térként működnek, úgyhogy finoman szólva is megkísértett egy saját könyvklub gondolata.  írjuk fel ezt is valami listára.

szokásos bevezető blabla, hiányzik az írás, legalább egy hete tervezem ezt a (naponta változó tematikájú) bejegyzést, aztán mindig máshová kerül a fókusz. tény, hogy többségében klassz helyekre, mert haladok a fotóalbumokkal, szülinapi ajándékok kompletten pipa mindkét gyereknek (sőt, még a családnak is írtam listát, amiről válogathattak), és igazán rengeteget olvasok. ráadásul többségében olyan könyveket, amiket aztán még egyszer és még egyszer szeretnék majd elolvasni, mint mondjuk juli zeh újévét vagy han kang növényevőjét. előbbi nem mellesleg érintette a szülőség témáját (kivételesen egy kisgyerekes apuka szemszögéből), hátborzongatóan ismerős belső monológokkal tüzdelve az egyébként egészen más síkon játszódó történetet, utóbbi pedig, hát, úristen. sokszor nem értem a kortárs irodalmi nobel-díjak logikáját (tisztelet a kivételnek, mint annie ernaux), de han kang valami totálisan más világot teremt, mint az aktuálisan születő regények többsége, egyszerre volt rettenetes és gyönyörű a szövege. pár napja a görög leckéket kezdtem el, tökjó lenne majd később utánajárni annak, honnan jön vajon ez a sok pszichiátriai eset a szereplői közé. 

a személyes szellemi sík mellett az életünk a mindennapokban is elég mozgalmas, csomó szuper programot sikerült megvalósítanunk az elmúlt hetekben a gyerekekkel a képzeletbeli bakancslistámról. ugyanis szerettem volna még tavasszal írni az adventi élménygyűjtő-naptárhoz hasonló listát á.-nal, ami aztán az utazási előkészületek miatt elmaradt, amióta hazajöttünk, azóta pedig egyrészt lábadoztam az utazásból, másrészt inkább belecsaptunk a lecsóba. ültünk fogaskerekűn és gyermekvasúton, voltunk a duna-parton többször (népsziget és kisoroszi szigetcsúcs), a dagály strandon anyukámmal, a városligetben mindkét gyerekkel külön-külön. á.-t az egyik szombaton némi metrózás ígéretével elrángattam a vas utcába megkóstolni a rotigami kínálatát, tegnap pedig újra eljutottunk a budakeszi vadasparkba, ahová tavaly ősz óta vágyik vissza á.. elkezdtem rendszeres(ebb)en futni az új futós-bringás babakocsival, amiben egymás mellett ülnek a fiúk (ez azon kivételes esetek közé tartozik, amikor á. elviseli az öccse fizikai közelségét), és rendületlenül padelezünk n.-val, ha sokkal kevesebbszer is, mint ahogy jól esne. 

valahol ijesztő azért, amilyen gyorsan rohannak a hetek, mintha alig telt volna el pár nap azóta, hogy június végén kitűztük e heti hétvégi programnak bánkot, nem beszélve arról, hogy a gyerekeim két szempillantás múlva három és egy évesek lesznek. amennyiszer vágom a centit, hogy múljanak ezek a minden egyéb szerepemet zárójelbe tevő kisgyerekes percek évek, ugyanannyiszor vágyom megállítani az időt. ma például á. kijelentette, hogy ő nem egyet, hanem kettőt szeretne a nagyinál aludni, ami egyértelműen szuper dolog, mégis óhatatanul eszembe juttatta, hogy nem is olyan sokára már mindig több időt fogunk külön, mint együtt tölteni. 

ma lesz különben az első olvasslipót-kibeszélő, amire eljutok. majdnem úgy izgulok, mint a gimis években az évnyitó előtt.

annyira, de annyira klassz volt ez a balatoni hétvége - és ezt most nem csak kisgyerekes mércével mondom -, hogy a kevés alvás ellenére is sikerült lelkileg feltöltődnöm. a programok nagy része ugyan hivatalosan á. érdeklődési körére volt szabva (vili vonat, kisvasút), de szerintem n.-nak és nekem legalább akkora örömöt okoztak, mint neki. mintha ilyenkor tényleg pótolnánk kicsit a mi kiskorunkból kimaradt kalandokból. a boglári gömbkilátónál ráadásnak kipróbáltuk a sínes bobot (némileg felkerekítve á. életkorát), úgyhogy azóta nézegetem az ország egyéb bobpályáit, hátha el tudunk még valahova jutni a nyáron. 

a héten nagyjából letudtam azt a pár magamra szabott kötelességet, ami hátravolt még (képválogatás, különféle bevásárlólisták), úgyhogy nekiálltam végre a kerttel kapcsolatos ötletelésnek. szeretnék egyrészt méhlegelő-félét kialakítani vadvirágokból apránként (annyira örülök, hogy a levendulákat csomó méhecske látogatja), másrészt madaraknak alkalmas evő-ivóhelyet. illetve nem tudom, mennyire lesz tényleg hasznos, de megrendeltem a régóta kívánságlistán lévő szárazságtűrő kert című könyvet, hogy kicsit klíma-szempontból is megfelelő növényeket válasszak a jövőben.

az “amióta hazajöttünk, eseménymentes hétköznapokat tartok” annyira jól sikerül, hogy egy hét után a tegnap volt az első, amikor tényleg csak a könyvtárba ugrottunk el délután, és senkinek nem esett be semmi extra program. jó, ebben az is benne van, hogy belekezdtem egy régóta halogatott fogászati kezelésbe, és hát a nap minden szakában dugó van a városban, úgyhogy ezekből a sessionökből eddig mindkétszer fél napos program kerekedett. aztán voltunk még vácon j. barátnőméknél, ahol a két nagyfiú (9 és 6 évesek lesznek) annyira odáig volt az én kisebbik gyermekemért, hogy szinte azon tört ki a dráma, hogy nem adhatták neki az összes játékukat. pénteken á. nagy örömére négyes metróztunk, ugyanis idén végre hajlandó napszemüveget hordani (és nem csak szenvedni a napsütés miatt), úgyhogy rendeltem a fiókshopból cuki izipiziket. annyira jóképű bennük mellesleg, hogy az eszem megáll. aztán a szabadságtéren futkostunk a mozgásérzékelős szökőkútban, meg fagyiztunk apukám meghívására, klassz volt az is.

a pride-on életemben először vettem részt, nem tudom, máskor is ennyire kedves-e a hangulat, de most az volt, egy békés, sokszor megható, szolidáris vonulás némi lightos fesztivál-hangulattal megfűszerezve. régóta vágytam már kiállni egyes aktuális ügyek mellett, úgyhogy kihasználtam, hogy se terhes nem vagyok, se nem szoptatok két-három óránként. vasárnap pedig j. születése óta először együtt vacsiztunk l.-val - régi hagyományunk volt a havi egy közös anyuka-kimenő. annyira chilles volt előtte átsétálni a városligeten, mindig ráeszmélek, hogy mennyire szükségem lenne ezekre az időnyomás nélküli bóklászásokra.

a héten különben még egy régóta vágyott dologra sort szeretnék keríteni, ami a véradás (j. minimálisat szopizik csak, én meg tökjó erőben vagyok, több vitamint szedtem az elmúlt években, mint előtte összesen, és egészségesebben is eszem, mint korábban, szóval szerintem nincs nagyobb kockázata jelenleg, mint szoptatás nélkül lenne). tökre zavar, hogy alig van lehetőségem valami közhasznút cselekedni (lássuk be, hogy kórházi orvosként el voltam, úgymond, kényeztetve), ráadásul most egy közeli ismerősnek szüksége van irányított véradásra (eléggé horror a története, de elvileg egy hónap múlva meglesz csontvelő-transzplantáció, és hát egy ötéves kislánya van otthon, szóval sikerülnie kell és kész). remélem, összejön, aztán indulhat a balatoni hétvége!