ma voltunk a második genetikai ultrahangon, ahol megdolgoztatta a kissrác rendesen a dokit, annyira nem volt hangulata felvenni az elvárt pózokat. azért a pofija irtó cuki volt, nyeldekelte a magzatvizet, miközben menekülés közben átrendezte a szerveimet a rúgkapálásaival. döbbenetes, hogy a hetekig tartó kínzó hányinger- és ételundor ellenére is azt érzem, hogy elképesztő gyorsan elszalad ez a terhesség, túl vagyok a felén, már a vak is látja a pocakom, szóval abba is hagytam a blúzokkal való tudatos takargatást a kórházban, nagyjából értelmetlen. 

most viszont megyek félkegyelműt olvasni, hogy ha már a könyvklubos határidőre nem sikerült befejeznem, legalább a könyvtári lejárat előtt végezzek vele.