értelmetlen fogadkoznom azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogom tartani a blogvembert, de mivel amúgy is jól esett volna mostanság jó néhányszor írnom, legalább ilyen rövidebb szösszenetekkel megpróbálkozom majd. 

amennyire utáltam régen a novembert, most annyira békében vagyok vele, szeretem, hogy már a gyerekek ébrenléti idejében sötét van, és tudunk gyertyafényes vacsit csapni minden nap, szeretem a csípős reggeleket, ahogy látszódik a leheletem, miközben rongyolok a kórház felé. 

hálás vagyok, hogy tudok dolgozni, hogy jelenleg megvan hozzá a fizikai és a mentális kapacitásom is, jól esik újra orvosnak lenni. már az első nap minden aggodalmam szertefoszlott, annyira magától értetődően rázódtam vissza a rutinba, és így tökéletesen nyugodt vagyok azzal kapcsolatban is, hogy két hónap múlva megint jön egy hosszabb szünet. hálás vagyok, hogy elindult az irodalomterápiás képzés - az első önismereti alkalom végleg meggyőzött arról, hogy jó helyen vagyok. 

és persze lehetséges, hogy jövő ilyenkor másképpen fogom gondolni, de most csak pozitív érzésekkel vágok bele az utolsó harmincas évembe.