a héten felfedeztem a környéken egy virágzó cseresznyefákkal teli utcát (minden bizonnyal itt volt tavaly is, csak akkor hormon- és szakvizsgaőrületben róttam az altatós köröket, és teljesen vak voltam a környezetemre), el is vittem á.-t meg anyukámat szerdán, hadd ámuldozzanak. mostanában hamarabb jut eszembe á.-nak megmutatni, semmint lefotózni valamit (ami nem ő), és ugyan időnként bevillan, hogy ezt-azt fel lehetne tenni instagramra, de ez legtöbbször meg is marad ezen a szinten. 

nagyon érzem a második trimeszter felpörgöttségét, állandóan van valami kis ötlet a fejemben, elkezdtem listát írni, hogy miket szeretnék a tesó érkezése kapcsán intézni, és egyre nagyobb vágyat érzek egyre színesebb holmik iránt. ez utóbbinak köszönhetően minden harmadik nap zarándokolunk a gyermekkel a foxpost automatához, és színes pólókon kívül van már kertészfarmerem is, ami szerintem ilyen ultimate terhes-outfit, és most nagyon a magaménak érzem.

azt mondjuk nem tudom még, hogy ma hogyan fogok lábra állni (pedig a római parti piac a délelőtti terv, délután meg városliget), ugyanis tegnap megint kéktúráztunk, és volt egy szakasz nagykovácsi és hűvösvölgy között, ahol meglehetősen meredek és sziklás részen kellett leereszkedni, és olyan szinten kikészültek a combjaim, hogy utána a buszról lelépni is fájt. viszont most csomót jött á. is a lábán ("földön menni, egyedül! erdőbe menni!"), nem volt őt nehéz belelkesíteni a kirándulásora, szóval jó lesz ez a dél-tirol.

jaaaa, és kibújtak az első borsópalánták, és virágba borultak az első tulipánok a kertünkben.

a hétvégén voltunk a nyaralóban, ami eredetileg n. ötlete volt, hogy csatlakozzunk hozzá, aztán nekünk is kapóra jött, mert a dél-tiroli út előtt mindenképpen szerettünk volna néhány próbatúrát á.-nal, hogy legalább elképzelésünk legyen arról, hogy mi vár majd ránk az utazás alatt (mintha ez így működne egy toddlerral, háhá). szóval még kedden vettem pár mély levegőt, és elautóztam először a tizenegyedik kerületbe (masszázsra), majd onnan a főcsúcsforgalomban óbudára, ahol átvettem v.-tól a túrahordozót. nem mondom, hogy életem autós élménye volt (lehetséges, hogy én vagyok most hiperérzékenye, de az a megélésem, hogy egyre több a feszült és agresszív és udvariatlan sofőr, ami tőlem nagyon idegen vezetési stílus), viszont ezért a szuperklassz kölcsön-hordozóért abszolút megérte. nagyjából 2x4 kilométert gyalogoltunk oda-vissza két kéktúra-pecsét között, és á. összességében eléggé élvezte a pasáskodást. plusz pont, hogy a sima csatos hordozóhoz képest ebben kényelmesen tud enni-inni közben - az út jelentős részében szorongatott is valami keksz és/vagy banándarabot a kezében. 

és láttunk útközben amúgy rackajuhokat meg csacsikat meg egy lovat, és hallottunk csomó madarat, és annyira szeretem ezeket az élményeket á.-val. ilyenkor azt érzem, hogy visszakapom a régi, könnyen lelkesedő énemet néhány órára, ráadásul valamiféle anyai büszkeséggel felturbózott változatban. tanulság: gyakrabban kell kirándulni.

pénteken szerettem volna írni már, de aztán délelőtt rendes voltam, és a szünetben inkább behoztam a dokumentációs lemaradásom, délután pedig kidőltem á.-nal együtt (hülyenátha). 

mondjuk azt nem is tudom, miért vágytam írni, mert nagyjából semmi nem történik. járunk különféle játszóterekre ezerrel (á.-nál most beragadt az "új játszótér" fogalma, így néha keresek neki egyet a környéken vagy úgy szervezem a barátnős programot, hogy legyen benne felfedezés), gyakoroljuk (mindketten) az önálló étkezést (á. a villahasználatot, én pedig azt, hogy ne akadjak ki azon, ha az egész nappalit beborítják a rizsszemek), és hasonlók. najó, meg előző héten vetettünk családilag borsót, és igen, á. még mindig totál eksztázisba kerül a locsolókannától, úgyhogy meg vannak a virágok mentve. most a házba is vettem pár csokor tulipánt meg színes rózsát a lidliben, annyira odavan értük ő is, én is. az egyik csokor a szobájába került, és olyan jó félóránként megy is ellenőrizni, hogy "ott vannak a rózsák". 

pénteken éreztem először a baba mozgásait is olyan mértékben, hogy már egészen biztos lehessek benne,  hogy ez ő. persze így 17 hetesen még nem olyan rendszeres az élmény, mint majd később lesz, de hébe-hóba azóta is észrevettem, és hát, ez számomra az egyik legklasszabb dolog a terhességben. 

tegnap végre eljutott hozzánk m. is, hozott egy tonna csokit (a felnőtteknek), és két tökjó könyvet (á.-nak). a héten egyébként a várva-várt idegen nyelvű pepe-kötetek is megérkeztek, na meg az én george o'keeffe albumom. utóbbit együtt nézegettük meg á.-nal, az utóbbi egy-két hónapban tökre szereti ezeket a művészeti albumokat. minden alkalommal pocsolyává alélok, amikor a nappaliban rohangászva azt kiabálja, hogy fridakálónéniii.

mára pedig kocogás a terv, v. ugyanis benevezett bennünket hármas váltóban egy újpesti félmaratonra. rám csak hat kilométer jut, igaz, májusban szerintem már akkora lesz a hasam a jelen növekedési tempó alapján, hogy külön nevezési díjat kellene fizetni rá is. mindenesetre, ez tökjó motiváció az "edzésre", ha már az ultrabalaton sajna kimarad idén a rendelősökkel.