fantasztikus figyelnem, ahogy leplezem önmagam elől is, ha nem vagyok jól. tulajdonképpen most is, azért tudom ezt leírni, mert enyhült a rettenetes fásultság, amiben az elmúlt pár hetet töltöttem. amióta vége az egyetemnek és azt érzem, a magam ura vagyok, közönyt szinte alig éltem át, pláne nem napokig tartót. ma mondjuk kiderült, hogy kívülről megint nem látszott rajtam semmi, a kollégáim szerint én mindig jól vagyok és kifejezetten jó a társaságomban lenni (haha). részben azért nem bánom: mégsem vagyok annyira transzparens, mint néha tartok tőle. 

mindenesetre, miután előző héten a kórházi teendőkkel rémálmodtam, aztán meg mindenféle tolakodó kényszerképzeteim voltak mindenféle halálokról, muszáj voltam kitalálni egy-két stratégiát arra, hogy egy kicsit kevesebb tehetetlenséget és több biztonságot éljek meg. 

így lett túlrészletes excell-táblázatom az általam menedzselt covid-betegekről, így kelek minden nap fél órával korábban, hogy legyen időm jógázni, és így megyek jövő héten oltópontra orvoskodni.