és tényleg klasszak a zenék és klasszak a napsütéses napok és klasszak az esősek. 

időnként mostanában attól szoktam félni, hogy túlságosan jó nekem az élet, és talán ezért nincs hova beférjen egy felvállalható férfi, a maga teljes valójában. ilyenkor ideges vagyok: leginkább a biológiai órámra haragszom, frászért nem ketyeg hangosabban. 

persze ez tart olyan tíz percig, mechwart-budai hídfő, aztán meglátom a dunát meg a palatinus-házakat szemben, és újra túlcsordulok elégedettséggel, hálával. 

és már nem kérdőjelezem meg, hogy megérdemlem-e, amire magamnak keresem meg a pénzt. a COS-ruhát, a cristohpe robin-hajpakolást, a niod-anyámkínjaszérumot, a the mama kin-fülbevalót. tegnap hiába vártam, nem csapott gyomron se a lelkifurdalás, se a szégyen hányingere. és ez nagyon-nagyon-nagyon jó, egyáltalán, merni erről írni nagyon jó. 

(mennyire csak a felszabadulás után érezni, mekkora terhet cipeltünk magunkkal, ezt a nem-megérdemlést én konkrétan például kisgyerekkorom óta.)

és máris minden rendben.

szabiszabiszabiiiiii!

falat kenyérként van rá szükségem, szerdán szólt a testem is diszkréten, amikor megadta magát az ügyelet kellős közepén egy hányós-hasmenős valamicsodának. különben még ezzel is szerencsém van, mert pont a legkedvencebb ottani ápolónőm volt szolgálatban. megkértem, hogy legyen egy éjjelre az anyukám, bőgtem egy sort a vállán, éjfélig el se mozdult mellőlem. másnap kaptam infúziót meg körbeugrálást a főkórházban (ahová muszáj volt visszamennem, mert otthagytam egy csomó holmimat, including lakáskulcs, mondván, hogy minek békávéztassam meg azt is), nagyon meg volt ijedve mindenki, tulajdonképpen jobban, mint én. utólag rájöttem, hogy egy nagyon-nagyon szűk rétegen kívül engem csak energikusnak és vidámnak szoktak látni az emberek - hát, ehhez képest valóban eléggé félelmetes lehetett az aznapi fizimiskám.

már csak azt kéne kitalálnom, mi az, amiből visszább tudok venni az életemben, hogy ne feszítsem félévente ilyen szinten túl a húrt. egyelőre semmi nem jut eszembe - ahhoz túlságosan élvezem az összes aktuális tevékenységemet, hogy csak úgy lemondjak bármelyikről.

mázli, hogy most kapok 3 hét haladékot, ami alatt csupa ilyen dal fog szólni a jbl-ből:

szabadkoznom sem érdemes, annyira régen írtam. 

nagyon nyár van, és ugyan az elmúlt egy évet tényleg sikerült úgy végigcsinálnom, hogy egy évszakot sem utáltam, sőt, mindegyikben találtam valami szeretnivalót, azért a nyár, az mégiscsak nyár. és nekem van képem fennhangon hirdetni, hogy a kedvencem, amikor a 35 fokos levegőt harapni lehet, és körülölel a hőség, sugárzik mindenhonnan, és csattog a papucs a meztelen talpamon. 

nem rossz(ak) a munká(k) sem, de még jobb lesz a szabi, montenegro és valami belföld a tervem, na meg egy kis sziget. semmi nagy szám nem történik, mégis tele vannak a napok újdonsággal, régiúj és új emberekkel. bányató, társasjáték, csillaghegyi strand, és egy új talán-fiú.

kell-e több - már megint nemleges a válaszom.