ma, ma pedig franciául csevegtem egy bácsival, aki b.-val karöltve hozott nekem egy csomó holmit (bakelit-lejátszót, lemezeket, menő hangfalakat, egy hatvanas éveket idéző állványt a felsoroltak tárolásához, ráadásnak pedig egy cuki dán faasztalkát, ami az asztallap nélkül székként funkcionál). najó, a csevegés talán egy párhuzamos univerzumban történt, és én inkább csak próbáltam komplettnek ható mondatokat nyökögni. de életemben először mertem megszólalni ezen a nyelven, komolyan nem tudom, mi van velem. 

szerencsére udvarias nép ez a svájci, a végén megdicsért, hogy milyen jól beszélek. (sanda gyanúm, hogy inkább csak azt élvezte, ahogy csillogó szemekkel néztem rá végig, annyira elbűvölt a tény, hogy minden szavát értem.)

a hétvégén pedig lakberendezés!

úgy látszik, nem csak a sportfröccs, az új munkaszerzés is egy addiktív cucc. ma hivatalosan is felkértek a jelenlegi gyakorlati helyemen, hogy vállaljak ügyeletet, amennyiben valóban komolyan gondolom. úgyhogy jártam az orvosigazgatónál (najó, túlzok, mert a főépület kantinjában jártam, ami - készítsétek a lelketeket - kb. olyan, mint a 360bár az andrássyn, csak házak helyett hegyekre lehet körbelátni, meg gondolom, koktélokat nem árulnak), aztán m. útmutatásának köszönhetően kettő, azaz 2 perc alatt igényeltem internetes úton erkölcsi bizonyítványt. 

aztán körbefutottam kétszer a szigetet, és most arról elmélkedem - szerény becsléseim szerint immár 3126750. alkalommal -, hogy mekkora mázlista vagyok magammal. okéoké, a párkapcsolati választásaim lehetnének, hmm, célratörőbbek, de tulajdonképpen még azzal is az van, hogy voltam szerelmes és vagyok szerelmes, és pont.

a többin meg majd szorongok a ciklotímiám másik epizódjában. meg ha már kipróbáltam a körpanorámás kantin kínálatát.

tegnap este. 

ülök a teraszon, roséfröccs, sportkiadás, az á.-tól szülinapomra kapott egyötöd doboz mentolos cigaretta utolsó előtti szála. még nincs sötét, már nincs világos. az ölemben regény (macskám, jugoszlávia), de nem tudom olvasni, mert arra gondolok, hogy v. most érettségizik, és én szinte egyáltalán nem emlékszem az érettségimre, mégiscsak annak volt igaza, aki szerint az ilyen történéseket kellett volna megörökítenem a naplómban, nem csak az állandó érzésviharokat. és vajon erre a napra fogok-e. amikor semmi extra nem történt, csak eltöltöttem egy napot azzal a barátnőmmel (és a férjével meg a cuki kisfiukkal), akivel azokban az években sülve-főve együtt voltunk. aztán összefutottunk e.-vel a pályaudvaron, és arról meg eszembe jutott, hogy vasárnap óta  már töksok vácit ismerek. 

ma este.

ülök a húgommal a mechwartban, rajtam pizsama és futóskabát, üvegből isszuk a cidert, és arról beszélgetünk, hogy haragudhatunk-e a nagyonnagyon jól kereső ügyvéd apánkra, amiért nem segít a lakásvásárlásban, vagy miért nem úgy, ahogy az valódi segítség lenne, mi a jogosan elvárható és mi nem. utoljára (és először) kábé két éve, egy hasonlóan fülledt áprilisi estén mentem el pizsamában itthonról, aznap vettük meg a tenerifei repjegyet b.-zsal, és a futár balesete miatt gyalogosan mentünk el a pizzánkért. néha nagyon hiányoznak, b. és a közös hülyeségeink. 

lehet, hogy mégse kell naplózni az eseményeket. 

talán elég, ha pizsamában éljük át őket.

a héten, ha az esti programok meg az ügyelet hagyták, akkor meglehetősen öregasszony-üzemmódban működtem, már ami a lefekvések egyre korábbi időpontját illeti. ma meg felébredtem magamtól hétkor, kialudt állapotban. eszméletlen. még mindig nagyon furcsa ünnepnapon ébren lenni reggel nyolc előtt, gondolom, ha lesz egyszer gyerekem, majd ez is megváltozik. 

a héten - és azt hiszem, ez is összefügg a kimerültséget súroló fáradtsági szintemmel - eléggé őszinte is voltam. még az sem kizárt, hogy túl. visszaszóltam a beszólogató alkeszeknek (aki ordított az esőben utánam, annak ordítva), lesöpörtem a futópályán sétáló turistákat (szerintem eléggé nemzetközi színe van ahhoz, hogy mindenki számára érthető legyen, melyik a gyalogos, és melyik a futós út), aki nem ismerősöm, csak egy munkahelyen dolgozunk, azt nem jelöltem vissza fészbúkon, akinek nem volt kedvem üzenetet írni, annak nem írtam, ami régóta nyomta a szívem, azt viszont megírtam, és a gyakorlati helyemen, aki durván bekóstolt, azt durván helyretettem, nagyközönség előtt. mondjuk utána többen elismerésüket fejezték ki, az illető pedig bocsánatot ugyan nem kért, de másnap tüntetően kedvesen csevegett velem. (erről már nem fejtettem ki neki az őszinte véleményem, mert mégiscsak ki kéne bírni nagyobb botrány nélkül a hátralévő 8 munkanapot.)

alig várom a mai váci kirándulást, remélem, van ott finom fagyi.

meg arra is rájöttem, hogy azért térhetett vissza olyan durván az olvasási kedvem, hogy az elmúlt 2 hétben 4 könyvet is ekivégeztem, mert ezek mind m. könyvei voltak, aki ugyan megvált tőlük, de mégiscsak érdemesnek tartotta őket a megvásárlásukra, és aztán a jó szívvel ajánlásukra, és valahogy így mindig az az érzésem, hogy érdemes belevágni, nem csalódhatok. és hát tényleg nem.

ma elvállaltam egy plusz munkát, ami tulajdonképpen semmiféle hírértéket nem hordoz magában. kivéve, hogy (1) pénzt fogok vele keresni, (2) vicces módon sokkal jobban felnőttnek érzem magam tőle (ti. egy másodállástól), mint magától a ténytől, hogy hamarosan öt éve, hogy orvos vagyok.

és - nem mellesleg - eszközileg minden készen áll életem első dugványozásához (!!!), a kis filodendronom (aka philly) pedig napok óta bontogatja az új levelét (!!!!!!!).

azt hiszem, menthetetlen vagyok.

a héten minden létező szépészeti megújulást (aka manikűr új, saját magam által dizájnolt, egyeseket art brut-re emlékeztető körmökkel, kozmetikus és fodrász) végrehajtottam, plusz futottam kétszer 11 km-t a szigeten, plusz átrámoltam a könyvespolcaimat, plusz nő egy új levél a könnyezőpálmámon, plusz voltam színházban és kvízezni, plusz kiolvastam két fergeteges, m.-tól szerzett könyvet, plusz megint azt mondta valaki, hogy durván sokoldalú vagyok, mégis, olyan nem-találom-a-helyem érzés van bennem. ami egyszerre frusztráló és jó, mert az előzmények alapján biztos lehetek benne, hogy (1) elmúlik, (2) valami jó mindig kisül belőle a végén.

mondjuk most az, hogy kiporszívózok. aztán találkozom a kisebbik öcsémmel, este pedig zs.-val vetjük bele magunkat a budai miliőbe.

döbbenet, ahogy a nosztalgia támad, és már akkor elkezdi megszépíteni a múltat a jelent, amikor még be sem fejeződött.

szóval még 15 munkanap a gyakorlatomból.

kicsit rápörögtem az életre megint, ami nem tudom, pontosan minek köszönhető. bár ha jobban belegondolok, annak azért lehet hozzá némi köze, hogy a négynapos ünnep alatt kétszer ügyeltem, tegnap pedig a jelenlegi gyakorlati helyemen maradtam bent éjszakára, amiről persze sejthető volt, hogy túl sok izgalommal nem fog járni, de mégiscsak az első nem "otthoni" ügyeletem volt, és mégiscsak felszabadító túlleni ezen a héten. meg ez az utolsó hónapom itt, és 18 munkanap után magam mögött hagyhatom ezt az egész kompániát (nem a betegekre gondolok), és ilyenkor tényleg mindig az van, hogy elkezdem szivárványszínűnek látni a világot. meg újra elkezdtem futni (most azon kattogok, vajon hányszor írtam már le a blogon ezt a mondatot - a lelki békém érdekében nem fogok utánanézni), és tényleg nagyon durva cucc ez az adrenalin. 

mondjuk a pénztárcám némileg megsínyli - as usual - eme rápörgést, mentségemre, hogy hasznos holmikat (aka törülközők és az évszakhoz illő szalvéták) is vettem. na, meg életem első fehér farmerját, ami annyira nagy dolognak számít testképzavaros univerzumomban, hogy feltétlenül el kellett újságolnom mindenkinek, akivel épp kommunikációban voltam (bocsi, m.!)

(ha bipoláris II típusú művész lennék, akkor most jönne az a rész, hogy csinálok valami überkreatívat, de szerintem inkább folytatom a big bang theory 4. évadát.)