és látok egy lányt a villamoson, és eszembe juttatja, hogy tizenöt évvel ezelőtt egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy ne azzal induljon a napom, hogy kihúzom fekete ceruzával a szemem. alul, ott a szempillák töve felett. 

és eszembe juttatja, hogy először a páva utcai tükörnél változtattam, és húztam ki tussal és felül. lenyúltam e. magasderekú virágos szoknyáját, hozzá fehér topp, r. várt rám a nappaliban, hogy elkísérjen a legyen ön is milliomos castingjára. 

és onnantól mindig azt a fecskefarkat húztam, éveken át. és adásban voltam a tévében, és egyáltalán nem féltem.

és kiülök a többiek elé, és utána azt mondja rám valaki főorvos, aki fontos, hogy kevés olyat ismer, mint én, aki ennyi szeretettel és rezonabilitással fordul a pszichiátriai betegek felé. meg hogy ilyen, amikor valaki összeállt.

és szerintem is össze vagyok állva, és ez egyszerre hihetetlen és fantasztikus, félelmetes és felszabadító. 

és nem félek a hibáimtól, hogy vannak.

legyenek.