jó dolgaink:
- egyszerűen imádom, hogy nem kell overálba dugni a gyerekeket, pedig mindketten totál együttműködőek alapvetően, mégis sok-sok perccel rövidebb így az elindulás,
- szombaton elvetettünk egy csomó borsót, három különböző fajtát is, á. főleg a szórásban segített nagy lelkesen,
- megjött a zara home-os kültéri asztalka, és a teraszra rendelt szőnyeg, szóval már csak valami klassz ülőgarnitúrát kell találni (najó, meg étkezésre alkalmas bútorokat, de azt kisebb falatnak érzem),
- voltunk n.-val és j.-rel, aki itt van argentinából most két hétre padelt játszani, és szuperjó volt,
- ami egyben azt is jelenti, hogy megvolt az első olyan alkalom, hogy anyukám a két gyerekre vigyázott, és mindenki gördülékenyen vette az akadályokat,
- szombaton ráadásul á. ott aludt n.-éknál, épp egész jó csíben van j.-rel is, ami eddig nem volt jellemző (igaz, j.-t is jóval nyitottabbnak érzem most, márpedig á. egy szuperérzékeny kisfiú, aki egészen biztosan a másik fél lelkiállapota alapján is dönt arról, hogy kit milyen közel enged magához),
- vasárnap megnéztük az alcsútdobozi arborétumot a gyönyörű hóvirágmezőkkel. á.-nak annyira tetszett, hogy haza sem akart jönni,
- ha minden igaz, a héten két kind of esti kimenőm is lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése