vajon honnan van a gyerekeknek ez a tűpontos képessége arra, hogy kiválasszák a nem-rendeltetésszerű használatra legkevésbé alkalmas tárgyat? a kisfiam konzekvenesen hagyja figyelmen kívül a márkátlan, pár ezer forintos napszemüvegemet, hiába próbálom az orra alá dugni nap, mint nap - lekenyerezés gyanánt, amikor nélküle szeretnék pisilni vagy minimalizálni a pelenkázás közben bemutatott átfordulási kísérletek számát. ellenben a brand new izipizire a másodperc törtrésze alatt megy rá, és rágcsálja lelkesen a szárát. 

stílus van, minden van.

az énidő fogalmának újradefiniálása: két átszállással eljutni a nőgyógyászom rendelőjébe, és közben kizárólag bambulni magam elé, nem ügyeket intézni a mobilon. mondjuk a magamra kötött á. nélkül furcsán meztelennek éreztem magam (és egyébként sem szeretem az énidő-kifejezést, kicsit hasonlóan maníros számomra, mint a nejem vagy a párom). 

zs.-nak köszönhetően elültettem az elmúlt hetekben a magról kihajtott paradicsomokat, három rózsabokor-tövet és két dáliát. úgy éreztem, kell valami új, időben elérhető hobbi, ez lett most a kertészkedés. érdekes megfigyelnem magamon, hogy mennyire vonz a teremtés, és mennyire untat a karbantartás (eddig sokkal állhatatosabbnak hittem magam). 

tegnap apukám összevásárolt ötezer játékot á.-nak a regióban (minden észérvem és kérésem ellenére, szóval azt hiszem, ebben a témában is elengedem a szüleim átnevelését, bár anyukámmal legalább az megbeszélhető, hogy könyveket vegyen vagy hasznos ruhákat, ha már mindenáron el szeretne halmozni minket). ehhez képest a gyerekemet a fűzfa lehullott levelei és gallyai izgatják mindenekfelett. nyilván.