az idő nagy részében azzal áltatom nyugtatom magam, hogy alapvetően mégsem ilyen vagyok, csak a rojtos idegeim játéka, hogy egy ponton túl gyakorlatilag bármin kiborulok, hogy a napok végére már csak csendet akarok, és hogy lassan állandó mantrámmá válik a kívánság: valaki csinálja helyettem végig a másnapot. 

úgyhogy ma úgy döntök, mantrát váltok, és elindítom a visszaszámlálást, mert a mai ügyeletet leszámítva már csak 3 munkanap, és aztán a lago maggiore partján fogom süttetni a hasam, a fejemben olaszul zajló párbeszédekkel. 

legyencsütörtök, legyencsütörtök, mindjártcsütörtök.