(hold me like a fire, hold me like a river)

vigyázni kell a vágyaimmal, ezt a konklúziót mintha egy-kétszer már levontam volna korábban is. 

az egyik közelmúltbeli vágyam az volt, hogy valami enyhe nyavalyával hadd maradjak itthon pár napot, annyira szerettem volna egy kis felelősségmentes nyugalmat, időt a holmijaim közt, pakolni, szanálni, készülni a hálaadásra. aztán covid-os lettem, nem vészes tünetekkel, de nem pont ezekkel definiálnám az "enyhe nyavalya" kifejezést sem. igaz, a pakolással végeztem, több tonna felesleges cucctól szabadítva meg magam és még festeni is volt időm, szerintem február óta először volt ecset a kezemben. ebből a szempontból különben kifejezetten kapóra jött a vírus okozta szaglásvesztés, úgy folyattam a körömlakkokat, mint még soha. szóval igaziból nem panaszkodom, introvertált énem gyakorlatilag zenben lebeg nonstop.

a másik vágyamat nem merem leírni, mert most épp az van, hogy lehetséges, hogy az is teljesül, nem akarom elijeszteni.

közben egy csomót gondolkodtam azon a régi kívánságomon is, hogy legyek igazán fontos másoknak. ez a covid, azt hiszem, szembesített azzal, hogy minden pozitív és negatív hozadékával együtt, ez bizony megtörtént. és ettől olyan hihetetlen biztonságban éreztem magam végig, amit nem hiszem, hogy valaha képes leszek viszonozni ezeknek az embereknek.