megint van két utazás (bécs + baszkföld) mindjárt, sőt, júliusra trieszt is szinte biztos, jövőre pedig megyünk rómába az alapítványosokkal (csak azt a fránya angol önéletrajzot kéne megírnom), és mégis elképesztő nyughatatlanságot érzek. (lehet valaki a kimerültségtől nyughatatlan? - eléggé paradoxan hangzik.)

úgyhogy most, miközben a gyönyörű új albumát hallgatom, koncertjegyeket nézek, és egy nagyon másik életről álmodozom, amiben csellista vagyok, lehunyt szemmel ülök a siracusai teatro greco közepén, és körülöttem csak a hangok.